Tőzsdézz velünk

Tőzsdei és forex kereskedési ötletek és stratégiák

    • 0
      15 May 2012

      Kérdések a technikai elemzésről

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      A napokban tartottam egy oktatást "Bevezető előadás a technikai elemzésbe" címmel. Az előadásról annyit érdemes tudni, hogy a technikai elemzés 3 alapgondolatát és 4 eszköztárát mutatja be aktuális grafikonokon.

      Az előadás hallgatói nagyon aktívak voltak, sok igen jó kérdést tettek fel. Úgy gondoltam, hogy a kérdéseket és a válaszokat közzé teszem itt a blogon, hogy minél többen tanulhassanak belőlük!

      "Mit is jelent pontosan, hogy támasz-ellenállás?"

      Read the rest of this post »

      • megtekintés
      • Tweet
    • 1
      15 May 2012

      OTP gyorsjelentés után

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Már már közhely, de ismét bejött. Teljesen mindegy milyen az OTP gyorsjelentés, a papír esik másnap. Ez ma sem volt másképp. Ugyan a hitelportfólió gyorsuló ütemben romlott, ami figyelmeztető lehet a következő negyedévekre, eredmény szinten bőven a várakozások feletti számokat publikált az OTP.

      Ebből arra futotta a papírnak, hogy pluszban nyitott, amit aztán nagyon hamar vissza is adott, holott a reggel még pozitív befektetői hangulatban telt. Ez azt jelentette, hogy gyorsan alászúrt a 3590-3595-ös támasz szintnek, gyorsan betöltötte a korábbi rést, ahonnan érdemben már nem is tudott emelkedni a papír. Az ábrán vastag pirossal jelöltem ezt a szintet, amelynek elesése nem túl pozitív hír az emelkedésben bízóknak. A délután folyamán aztán jött a kegyelemdöfés, bejelentették, hogy új választások lesznek Görögországban, a hírre gyakorlatilag mindent önteni kezdtek, a vezető indexektől kezdve, az euróig, és ez alól természetesen az OTP sem lehetett kivétel. Az esést egyelőre a korábbi emelkedő szakasz 61,8-as fibo szintje fogta meg, gyenge támasz lehet a zölddel jelölt trendvonal. Az elkövetkező napokra véleményem szerint a 3600 lehet a kulcsszint, amíg alatta vagyunk, elég borús a kép.

      Ha Önt is érdekli, miként lehet sikeresen kereskedni a technikai elemzés segítségével, esetleg oktatóink hosszú évek óta sikeres kereskedési stratégiájára kíváncsi, látogassa meg az Investidea Kft. május 26-án induló Tőzsdei Oktatási Programját (ITOP)! Részletek itt!

      Otp60p

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      26 Apr 2012

      OTP Technikai elemzés 2012. április 27-re

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Mai videónkban többek között megnézzük, hogy
      - milyen fontosabb támaszok vannak a hirtelen sokat emelkedő OTP alatt,
      - Balázs bemutatja egyik speciális OTP daytrade stratégiája alapján megkötött ügyletét,
      - miként érdemes felkészülni egy daytrade-elős napra,
      - milyen alakzatot látunk éppen kialakulni, amely akár jelzést is adhat számunkra pénteken!

      Read the rest of this post »

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      22 Apr 2012

      OTP Technikai elemzés 2012. április 23-ra

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Mai videónkban megmutatjuk, hogy Gábor miként zárta le az előző videóban is említett, még nyitva hagyott pozícióját, illetve milyen szép beszállási lehetőség kínálkozott ezt követően.

      Balázs alaposan végignézi, hogy milyen lehetőségek vannak az OTP kereskedői előtt a hétfői napot tekintve. (Jótanács: mindig legyen bent a stop loss megbízás, mert a tőzsde az esélyek játéka, ahol nem lesz mindig igazunk!)

      Ha tetszett a videó, kérlek lájkold, ha kérdésed van, tedd fel és megválaszoljuk a következő alkalommal!

      Köszönjük az elmúlt videó után a sok pozitív visszajelzést, igen jól esett. A további visszajelzésekre is számítunk.

      Teljes részletességgel megismerheted Balázs és Gábor stratégiáit 2012. május 5-én kezdődő 3 napos "Investidea Tőzsdei Oktatási Program" című tanfolyamon! Részletek

      Az egyes napokra külön-külön is lehet jelentkezni.

      1. nap (2012.05.26, szombat)
      Komplett technikai elemzés eszköztára
      Ezen eszközök segítségével lehetősége nyílik saját stratégiák kialakítására, vagy az oktatók által tanított stratégiák személyre szabására. Ezen oktatás része a híres teknős trendkövető stratégia is. Részletek

      2. nap (2012.06.02, szombat)
      OTP Daytrade Stratégia
      Öt, kifejezetten az OTP piacára kialakított daytrade stratégiát mutat be aktívan kereskedő oktatónk. Részletek

      3. nap (2012.06.09, szombat)
      Blue Chip Swing Stratégia
      A swing ügyletek néhány napos időtávról szólnak. Az oktató immár 5 éve eredményesen alkalmazott stratégiáit ismerheti meg. Részletek

      Az Investidea tőzsdei oktatási kínálatában több tucat oktatáson ingyen is részt tud venni. Részletek

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      21 Apr 2012

      Egy kis lazítás

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Néha a kereskedőknek is kell egy kis kikapcsolódás. :)

      Pár (összesen 6) reklámvideót gyűjtöttem ide, amelyek szerintem igen kreatívak, viccesek és helyenként tanulságosak.

      Jó szórakozást és jó kommentelést!

      Ez az egyik kedvencem

      Ebben a cég 5 legjobb reklámja szerepel

      Persze azt is megértem, ha valaki azért látogatja az írásainkat, mert tanulni szokott belőle. Hogy ez most se hiányozzon:

      Két oktatónk teljes részletességgel bemutatja saját kereskedési stratégiáit a 2012. május 5-én kezdődő 3 napos "Investidea Tőzsdei Oktatási Program" című tanfolyamon! Részletek

      1. nap (2012.05.05, szombat)
      Komplett technikai elemzés eszköztára
      Ezen eszközök segítségével lehetősége nyílik saját stratégiák kialakítására, vagy az oktatók által tanított stratégiák személyre szabására. Ezen oktatás része a híres teknős trendkövető stratégia is. Részletek

      2. nap (2012.05.12, szombat)
      OTP Daytrade Stratégia
      Öt, kifejezetten az OTP piacára kialakított daytrade stratégiát mutat be aktívan kereskedő oktatónk. Részletek

      3. nap (2012.05.26, szombat)
      Blue Chip Swing Stratégia
      A swing ügyletek néhány napos időtávról szólnak. Az oktató immár 5 éve eredményesen alkalmazott stratégiáit ismerheti meg. Részletek

      Az Investidea tőzsdei oktatási kínálatában több tucat oktatáson ingyen is részt tud venni. Részletek

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      20 Apr 2012

      Forex kereskedés - EUR/USD kitörés a sávból?

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Az alábbi videóban beszélgetőtársam Szakács Tamás (hivatásos Forex kereskedő), akivel áttekintjük, hogy
      - mit művelt az EUR/USD az elmúlt héten,
      - milyen eszközök segítségével lehetett ezt a mozgást lekereskedni, illetve
      - milyen irányra, milyen szintek elérésére számítunk a közeljövőben.

      Ha tetszett a videó, kérlek lájkold, ha kérdésed van, tedd fel és megválaszoljuk a következő alkalommal!

      A videóban beszélünk Tamás Forexes tanfolyamáról, ahol a hallgatóknak - minden részletre kiterjedően - bemutatja saját kereskedési stratégiáit.

      Az oktatás fizetős, amely listaáron is nagyon jó befektetés lenne, de ezt sok kedvezménnyel, köztük koránkelő kedvezménnyel szeretnénk megtetézni. Részletek

      Ha Ön még csak ismerkedik a devizapiaccal, akkor első körben az ingyenes Forex oktatásainkon vegyen részt. Részletek és jelentkezés

      (download)
      Click here to download:
      ifop-6.mp4 (14.37 MB)

       

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      17 Apr 2012

      OTP Technikai elemzés: A fordulat lekereskedése

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Mai videónkban megmutatjuk, hogy két oktatónk (Bauer Balázs és Hegyi Gábor) miként kereskedte le az OTP április 16-ai fordulatát.

      Gábor swing logika mentén szállt be, illetve zárta a pozíciója egy részét, míg Balázs igazi daytrades módjára napon belül minden megvásárolt részvényt el is adott.

      A videóból pontosan ki fog derülni, hogy milyen technikai elemzési eszközök segítették őket mind a beszállás, mind a kiszállás meghatározásában, illetve megismerheti, hogy ők hova várják az OTP-t a következő napokban.

      (download)
      Click here to download:
      otp-3.mp4 (27.2 MB)
      Arra biztatjuk Önt, ha bármi kérdése van a videó kapcsán, esetleg valami nem volt világos vagy érthető, kérdezzen rá, illetve jelezze ezt a kommentek között, hogy a következő videóban megválaszolják az oktatók ezeket.

      Az oktatók hamarosan ismét bemutatják az általuk használt eszközöket, illetve nap, mint nap alkalmazott stratégiáikat teljes részletességgel a hallgatóknak egy háromnapos tanfolyam keretében. (Az egyes napokra külön is lehet jelentkezni.)

      Komplett technikai elemzés eszköztár

      OTP Daytrade Stratégia tanfolyam részletei

      Blue Chip Swing Stratégia tanfolyam részletei

      A három oktatás együttesen jelentős kedvezménnyel vásárolható meg! Részletek

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      12 Apr 2012

      OTP technikai elemzés: Meddig eshet az OTP?

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Az Investidea két oktatója (tapasztalt, sikeres kereskedők) Bauer Balázs és Hegyi Gábor tekintik át, hogy mi a jelenlegi helyzet az OTP piacán. Balázs elsősorban OTP daytrade kereskedő, Gábor pedig egyértelműen a swing (ezek jellemzően a néhány napos ügyletek) irányvonalat képviseli.

      Mai videó-elemzésünkben megmutatják, hogy az előző felvételen említett beszállót (fülescsészéből való kilépés) miként lehetett lekereskedni, megmutatnak egy daytrade ügyletet és áttekintik, hogy hol lehet egy esetleges fordulatra számítani az esést követően.

      Arra biztatjuk Önt, ha bármi kérdése van a videó kapcsán, bármi nem volt világos vagy érthető, kérdezzen rá, illetve jelezze ezt a kommentek között, hogy a következő videóban megválaszolják az oktatók ezeket.

      (download)
      Click here to download:
      otp-2.mp4 (13.05 MB)
      Az Investidea tőzsdei oktatási kínálatában több tucat oktatáson ingyen is részt tud venni. Részletek és jelentkezés

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      10 Apr 2012

      Forex kereskedés - ismét sávozunk (2012.04.10.)

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Beszélgetőtársam Szakács Tamás és ismét egy 100 pontos sávban mozog az EURUSD.

      A videóban olyan tippek hangoznak el, amelyek segítségével a hallgatók már most megkereshetik a hamarosan érkező tanfolyam részvételi díját! Érdemes figyelni!

      Ha tetszett a videó, kérlek lájkold, ha kérdésed van, tedd fel és megválaszoljuk a következő alkalommal!

      Több tucat ingyenes oktatásra jelentkezhetsz nálunk!

      (download)
      Click here to download:
      ifop-5.mp4 (13.83 MB)

      (Elnézést a hangom miatt, az USB-s mikrofon csatlakoztatás után valamiért nem kapcsolt be, azaz a gép beépített mikrofonja vette fel a hangomat...)

      • megtekintés
      • Tweet
    • 0
      5 Apr 2012

      Forex kereskedés - A letörés és megjátszása

      • Edit
      • Delete
      • Tags
      • Autopost

      Beszélgetőtársam Szakács Tamás, akivel azt nézzük meg, hogy az előre sejtett heves elmozdulást miként lehetett megjátszani, illetve azok számára, akik lemaradtak a letörésről, milyen alternatív beszállási módok léteznek.

      Eközben alapos példát láthatunk arra, hogy a Fibonacci szintek milyen látványosan tudnak működni, sőt esetenként egybeesni rövidebb és hosszabb távokon korábbi támasz és ellenállás szintekkel!

      Ha tetszett a videó, kérlek lájkold, ha kérdésed van, tedd fel és megválaszoljuk a következő alkalommal!

      Több tucat ingyenes oktatásra jelentkezhetsz nálun!

      • megtekintés
      • Tweet
    « Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 Next »
    • Tanfolyamok

    • Komplett technikai elemzés
    • Tőzsdei Oktatási Program (A-tól Z-ig)
    • Forex Oktatási Program (A-tól Z-ig)

    • Kereskedési stratégiák

    • Teknős trendkövető stratégia
    • Blue Chip Swing Stratégia
    • OTP Daytrade Stratégia
    • Tudásbázis

    • Ingyenes tőzsdei oktatások
    • Tőkevédő jótanácsok
    • Alakzatok
    • Stop loss
    • Ajándék
    • Érdekes és tanulságos grafikonok

    • Szerzők

      Tőzsdézz velünk hegyigabor I2-BB raczbalazs novakviktor
    • Keresés

    • Címkék

      • OTP Daytrade Stratégia
      • Komplett technikai elemzés
      • Investidea Forex Oktatási Program
      • Blue Chip Swing Stratégia
      • jótanácsok
      • ingyenes tőzsdei tanfolyamok
      • Investidea Tőzsdei Oktatási Program
      • Teknős trendkövető stratégia
      • alakzat
      • otp napi elemzés
      • stop loss
      • Ajándék
      • érdekes grafikonok
      • itop
      • lazitas
    • Archívum

      • 2012 (33)
        • May (2)
        • April (12)
        • March (2)
        • February (10)
        • January (7)
      • 2011 (64)
        • December (2)
        • November (2)
        • October (4)
        • September (9)
        • August (4)
        • July (8)
        • June (5)
        • May (12)
        • April (4)
        • March (14)
    • Obox Design
  • Tőzsdézz velünk

    Tőzsdei befektetési ötletek és stratégiák.

    19610 Megtekintés
  • Iratkozzon fel!

    Follow this Space »
    You're following this Space (Edit)
    You're a contributor here (Edit)
    This is your Space (Edit)
    Follow by email »
    Get the latest updates in your email box automatically.
    Loading...
    RSS adatfolyam
    Twitter